A Clermont sugárút legfinomabb kebabja – villámkrimi

Vincent Blake gyomra megkordult. Mélyen beszívta a sültek illatát. Nem volt jó ötlet pont a kebabos fölötti lakást kibérelni. El fogok hízni, ennek az aromának nem lehet ellenállni – gondolta. A Clermont sugárút Chicago kevésbé elegáns negyedét szelte át. Itt csak egy-egy felhőkarcoló ékelődött a főként négyemeletes házak közé, melyek lakói a szegényebb társadalmi rétegekből kerültek ki. Vincent az FDA küldöttjeként érkezett a városba. Ő volt az élelmiszerbiztonsági szervezet helyi kirendeltségének új megbízottja. Vidéken nevelkedett srácként rendkívül büszke volt rá, hogy egy nagyvárosban kezdheti meg pályafutását. Üres hasa sürgetésére úgy döntött, aznap este a kebabosnál vacsorázik. Az árak meglepően kedvezőek voltak. Leült a picinyke helyiség egyik asztalához, és jóízűen falatozott a fűszeres ételből. Soha életében nem evett még ehhez hasonlót. Ilyen lehet a valódi török kebab? Elköszönt a pultostól, bőséges borravalót hagyva. Megérdemli. Az étel felséges és kimondottan olcsó. A lépcsőházban szembetalálkozott a házfelügyelővel. Kíváncsi vénasszony volt, már a költözésnél is kérdésekkel ostromolta. Ezúttal sem úszta meg, azonnal faggatni kezdte, merre járt.

– Kedveském, az a kebab valószínűleg kutya vagy macskahúsból van! A maga helyében nem ennék belőle. Lehet akár patkányhús is. Tudta, hogy a többi kebabos már többször feljelentette Alit?

– Alit?

– Igen, így hívják a tulajt. Ali Yaman. Nem ő van a pultban, az csak az alkalmazottja. Ali hátul van a konyhában, ott készíti az ételt. Azt mondja, azért olyan finom a hús, mert titkos recept alapján készült, különleges fűszerkeverékkel.

– Mi lett a feljelentésekből?

– Kijöttek az FDA-tól, de nem találtak semmi rendelleneset. Erről tanúsítványok készültek. Ali szörnyen büszke rájuk, ki is tette őket a falra bekeretezve. Ezek után már nem érkezett több feljelentés. Mégis azt mondom, valami nem stimmel azokkal az ételekkel. Bár tudnám, mi az?

– Talán a rosszmájúságod, gonosz boszorkány! – akarta mondani Vincent, de végül csupán egy köszönést mormogott az orra alatt.

Másnap sem bírt ellenállni az illatoknak. Elgondolkodva majszolta a vacsoráját ugyanannál az asztalnál, mint előző este. Az öregasszony szavain tűnődött. Nagyon remélte, csak az irigység beszélt a szipirtyóból. Megakadt a szeme a tanúsítványokon. Az FDA logója, a pecsét és az aláírások valódiak. Ebben biztos volt. Elolvasta a szöveget is: a szokványos sablon, amikor nem találnak semmilyen rendellenességet az ellenőrök. Feljegyezte magának az aláírók nevét. Úgy tervezte, másnap majd utánuk kérdez a hivatalban. Pusztán kíváncsiságból.

A harmadik napon Ali Yaman büféjében megjelent, mint FDA ellenőr. Felmutatta a jelvényét, majd felszólította Alit: tegye lehetővé az élelmiszerek hatósági ellenőrzését. Ali bólintott, majd bevezette a férfit a hátsó hűtőházba.

– Ali Yaman, ne rontson a helyzetén! – szólt Vincent Blake – tudom, hogy megölte a kollégáimat. Egyikük pont miután itt járt, írásban felmondott a cégnél, azóta senki nem tud róla semmit. A másik egy elektronikus levélben jelezte: külföldre távozik. Ő is nyomtalanul. Ez nem lehet véletlen. Vallja be, ön gyilkolta meg őket. Hova rejtette a holttesteket?

– Mit gondol, mitől ilyen finom nálunk a kebab?

– Csak nem azt akarja mondani…. – nyögött fel Vincent.

– Ön még fiatal! Írja alá a tanúsítványt, és nem fog úgy járni, mint az elődei.

– Szóval beismeri, hogy végzett velük? Nem írok alá semmit, maga fogja aláírni a vallomását!

Ekkor Ali hátralépett és egy gyors mozdulattal rázárta Vincent-re a hűtőház ajtaját. Vigyorogva intett a kezével és a kör alakú ablakon át bekiáltott neki: Sok szerencsét! Vincent azonban nem ijedt meg.

– Ugye nem gondolta, hogy egyedül jöttem? Kint várnak a kollégáim és a rendőrség.