Anna naplója – villámkrimi

1823 szeptember 2. Rob végre bemutatta szíve választottját, Tamarát. Furcsa nő, nem nyerte el a tetszésemet. Rideg. A nézése kegyetlen, metsző, mint a préda után kutató farkasé. A bőre ugyan elegánsan fehér, mégis póriasnak hat az ében haja és fekete ruhája mellett. Mindehhez jön a komorság. Egyetlen mosoly sem suhant át az orcáján egész este. Nem fér a fejembe, az én életvidám fiam hogyan adhatta neki a szívét.

1823 szeptember 12. Tamara tíz nap óta minden estét nálunk tölt. Mindig sötétedés után érkezik. A vacsorából általában csak csipeget. Ma este hatalmas patáliát csapott a fokhagymás szósz miatt. Nem gondoltam, hogy egy ilyen jégszívű hölgyet bármi fel tud zaklatni.

1823 szeptember 30. Az elmúlt napokban nem volt időm naplót írni, mert nyomozást folytattam. Összeállt a kép: Tamara vámpír! Ma este beszélek vele, hogy hagyja békén a fiamat.

1823 október 2. Megöltem. Aznap este, amikor közölte, hogy nem hajlandó lemondani Robról, elviharzottam. Itthon azután elterveztem, hogyan fogom eltávolítani őt az életünkből. Követtem a kriptáig, ahol a nappalokat töltötte. Szentelt vízzel, kereszttel, fokhagymával és egy hegyes karóval felszerelkezve léptem be a sírboltba. Felnyitottam a koporsó fedelét és határozott mozdulattal szíven szúrtam. Azonnal el akartam újságolni Robnak. Egész nap kerestem, de senki nem tudta, hol lehet. Sötétedés után érkezett meg. Amikor kérdeztem, hol volt, zavartan csak annyit mondott: Tamarával sétált. Akkor már tudtam, hogy ő is vámpírrá vált. Most itt ülök a toronyszobában. Nemsokára rájön, mit tettem. Akkor megöl, vagy engem is vámpírrá tesz. Ha ez utóbbi következne be, kérlek Téged, ki e sorokat olvasod, jöjj a kriptába és döfd szívembe e karót, amit a falba rejtettem ezzel a naplóval együtt! Könyörgöm, szabadíts meg ettől az örök kárhozattól! Már hallom lépteit, rögvest dörömböl az ajtón.