Vakrandi – villámkrimi

A fiatal nő boldogan karolt bele a férfiba. A parkban sétáltak, esteledett. A férfi körülnézett. Nem volt a közelben senki. Egy fához húzta a nőt, majd megcsókolta. Ő kecsesen simult hozzá. A férfi előhúzott egy kést a zsebéből és határozott mozdulattal nyakon szúrta a nőt.

Kovács Márk dúdolva lépett be a lakása ajtaján. Levette a kabátját, alaposan átvizsgálta. Nem talált rajta szennyeződést. Az ingujja azonban véres volt. Bement a fürdőszobába, levette az inget és megpróbálta kimosni a foltot. Észrevette, hogy a nadrágján is vérnyomok vannak. Ekkor döntött úgy, hogy inkább mosógéppel tisztítja ki a ruháit. Átöltözött és kiment a konyhába. Töltött magának egy pohár bort. Leült a pulthoz és bekapcsolta a számítógépet. Megnyitotta a társkereső oldalt és rákattintott a nő fotójára. Köszönöm drágám, jó volt veled! Szeretem, hogy mindig ilyen naivak. Könnyű volt a parkba csábítani – mondta, majd kinyomtatta a nő képét és feltette a falra a többi hölgy képe közé. Visszaült a számítógéphez és létrehozott egy új profilt a társkereső oldalon. Lássuk, kivel fog találkozni a hétvégén az új énem, Szűcs Tibor? Esetleg Kiss Veronikával?

Kiss Veronika felnyitotta a laptopja fedelét. Belépett a társkereső oldalra, ahol új üzenet várta. Szűcs Tibor profilképet is tett fel magáról. Sármos férfi mosolygott a fotón. Kedvesnek tűnt. A levele alapján intelligens, nem túl rámenős – gondolta Veronika, és már írta is a választ. Néhány nap és levélváltás után beleegyezett, hogy a hétvégén találkozzanak. Nem tartotta furcsának a férfi kérését, hogy az első randevúra a parkban kerüljön sor. 

Szombat este a park korán kiürült. Nyirkos hideg volt. Az egyik irányból egy férfi érkezett, a másikból pedig egy nő. Mindketten fázósan, zsebre dugott kézzel, mosolyogva igyekeztek egymás felé. Rövid bemutatkozás után sétálni kezdtek az ösvényen. Beszélgettek, sokszor egymásra nevettek. A nő meg-megérintette a férfi karját. A férfi egyszer csak átkarolta a nő derekát. Ő nem ellenkezett. A férfi odahajolt és súgott valamit a fülébe. A nő kacagott és elindult vele a bokrok közé. A pár csókolózni kezdett. Penge villant, majd vér szaga terjedt a levegőben. A bokrok közül egy alak lépett ki az üres ösvényre. Zsebre vágta a kést és elindult a park kijárata felé. Köszönöm  drágám, jó volt veled! Szeretem, hogy mindig ilyen könnyen elcsábulnak – motyogta maga elé. Hazafelé azon gondolkodott, hogy mi legyen a következő álneve, amivel a társkereső oldalon új profilt tud létrehozni. A mai események után a Kiss Veronika nevet már nem használhatja.

Megjegyzések