Veszélyes tanórák – villámkrimi

A lány aznap reggel késve érkezett az iskolába. Sietősen lépkedett a folyosón, magához szorítva néhány könyvet, ami nem fért be a táskájába. Már több, mint negyed órája elkezdődött a tanítás. Minden terem ajtaja zárva volt, a környék pedig elhagyatott és csendes. Ezért is volt szokatlan, amikor lépteket hallott maga mögül. Megtorpant, majd kíváncsian hátranézett, ki járhat ilyenkor errefelé, de nem látott senkit. Különös – gondolta. Megigazította a szemüveget az orrnyergén, majd szapora léptekkel tovább indult. Befordult az oldalsó épületszárnyba. Ekkor valaki megragadta a haját hátulról. Sikoltani sem volt ideje, annyira gyorsan történt. Tompa ütést érzett a nyakán, majd elsötétült szeme előtt a világ.

Olivia és barátnője, Ava kiléptek a folyosóra. A tanári mosdó előtt rendőrök álltak, és az iskola igazgatója. Körülöttük sárga-fekete rendőrségi kordon, rajta a felirat: crime scene do not cross. Mi történhetett? – torpant meg a két lány és velük együtt az összes diák, akik megpillantották a nem mindennapi helyzetet. A máskor nyüzsgő, zajos folyosó teljesen elhalkult. Néhány tanár ideges hangja hallatszott csak, ahogy sürgették a mosdó előtt lelassító diákokat: ne bámészkodjanak, igyekezzenek tovább. Oliviának és osztálytársainak tornaórája következett. A bűntény helyszíne mellett vezetett az útjuk a tesiöltözők felé. Mikor elhaladtak a kordon előtt, Olivia lopva benézett a mosdóba. Az ajtó nyitva volt, a küszöbnél egy vérfoltos, törött szemüveg hevert. Olivia felismerte a jellegzetes stílusú tárgyat: Clarissa-é, az egyik végzős lányé volt. Olivia nem látta a holttestet, csak a lány karját a kövön, tenyérrel felfelé fordulva. A tetem többi része a fal takarásában volt.

– Szegény Clarissa! Helyes lány volt – mondta később Ava-nak az öltözőben – Kicsit stréber volt, nem túl sportos. Valójában én sem vagyok az – merengett.

– Ki ölhette meg? Miért? Mit ártott az a lány bárkinek? – háborgott Ava.

Ezeket a kérdéseket sokan feltették a következő napokban. Az egész iskola megrendült a futótűzként terjedő hír hallatán: meggyilkoltak egy végzős lányt. Brutálisan megkéselték, testét a tanári mosdóba vonszolták.

A rendőrség napokig reggeltől estig vizsgálta a helyszínt, és sorban kihallgattak mindenkit: tanárokat és diákokat egyaránt. Az iskolapszichológus segített feldolgozni a traumát. Az igazgató a bejáratnál elhelyezte egy állványon Clarissa képét; az együttérző tanárok, diákok és szülők pedig gyertyákat gyújtottak a betonon, és virágcsokrokat hoztak az áldozat emlékére.

Az eset valamennyiüket borzalmasan megviselte. Olivia szerint legjobban a tesitanárt. Leonard eddig is furcsán viselkedett, de a gyilkosság óta láthatóan romlott az idegállapota. Ennyire kedvelte Clarissát? – töprengett Olivia – Annak ellenére, hogy nem jeleskedett tornából? Ava és ő sem voltak a tanár kedvencei. Leonard a saját tantárgyát tartotta a legfontosabbnak. Gyűlölte azokat, akik nem vették komolyan a testnevelést. Ezt persze nem mutatta, de Olivia és Ava tudták. Látható volt, ahogy Leonard megfeszült, ha valaki nem volt elég lelkes az óráján, vagy esetleg nem tudta teljesíteni az előírt gyakorlatokat. Általában szadista, kéjes mosoly bujkált a szája szélén. Tíz kör öt perc alatt! Aki nem ér be a célba, annak húsz fekvőtámasz a büntetése – jelentette ki kegyetlen vigyorral az arcán. Világoskék szeme eszelősen villant, ha valaki panaszkodni merészelt.

Több, mint egy hónap telt el, mire kezdett visszaállni az iskola életébe a megszokott rend. Már nem volt mindennapos téma az emberölés, bár a tettest még nem sikerült elkapni. A nyomozók levonultak a helyszínről. A jelentésükben azt írták: valószínűsíthetően egy pszichopata a gyilkos. Egy óvatlan pillanatban, amikor a portás éppen nem figyelt, besurrant az épületbe, és lesben állva várakozott. Clarissa rosszkor volt rossz helyen. Az egész gimi kezdett beletörődni: egyszeri, szerencsétlen esetről volt szó, a gyilkos pedig elmenekült, és egy másik államban kereste az újabb áldozatait.

Egy napon Oliviát az egyik tanár megkérte, hogy hozzon krétát. A lány készségesen indult a tanári felé a kihalt folyosón. Hirtelen sietős lépteket hallott maga mögül. Hátranézett, és az árnyékból egy alakot látott közeledni. Megfagyott a vér az ereiben. Érezte, a fickó prédára várakozva lapult a szekrények mögött. Rohanni kezdett az első útjába eső helyiség felé. A férfi nagyon gyorsan közeledett. Olivia feltépte az ajtót és becsapta maga mögött. A lányvécében volt. Beugrott az egyik fülkébe, és magára zárta. Felkuporodott a wc tetejére és mindkét tenyerét a szájára szorította, hogy ne törjön fel belőle a sikoltás. A mosdó ajtaja kinyílt, a férfi pedig kimért léptekkel közelített. Tudta, az áldozata innen nem menekülhet. Olivia reszketve hallgatta, ahogy sorban nyitogatja a fülkéket, és egyre jobban közeledik felé. Már csak néhány lépés, és odaér hozzá. A férfinak nem lesz nehéz feltépnie a zárat. Ekkor azonban hangos berregéssel megszólalt az órák végét jelző csengő. A férfi azonnal megfordult és a kijárat felé sietett. Olivia gyorsan kinyitotta a fülke ajtaját, hogy megnézze a támadóját. A döbbenettől kiment a lábából az erő, és majdnem összecsuklott a kövön. Leonard volt az.

Jó néhány percnek kellett eltelnie, mire Olivia ki mert menni a mosdóból. A nyüzsgő folyosón szétnézett, de nem látta Leonardot. Felsietett a tanáriba. Az igazgató elképedve hallgatta Oliviát, majd sietve elindult néhány kollégával, hogy megkeressék a tesitanárt. Egyenesen a tornaterembe mentek. Jól gondolták, hogy ott lesz. Az eléjük táruló látványra azonban nem számítottak. Leonard döngő léptekkel, hátratett kezekkel masírozott fel-alá, közben pedig osztogatta a parancsokat, ahogy tornaórán szokta:

– Tíz kör futás, húsz felülés, majd négyütemű fekvőtámasz. Egy-kettő! Lendületesen! Tempósan!

A bökkenő csak az volt, hogy a teremben rajta kívül nem volt egy lélek sem.

A folyosón összegyűlt, meghökkent diákok és tanárok sorfala között Leonardot aznap kényszerzubbonyban szállították el a pszichiátriára.