Szent Iván éjjelén – villámkrimi
Marcy már régóta sejtette, hogy férje megcsalja. Ivan gazdag vállalkozóként dolgozott Moszkvában. Marcy volt a harmadik felesége. A nő tudta, ha válásra kerül sor, mehet vissza a szülői házba, és pincérnőnek a régi kávézóba. Ivan az előző feleségeinek sem adott a vagyonából. Így hát hallgatott.
Egy napon meglátta az egyik utazási iroda ajánlatát: Juhannus, Midsommar.
Finnországban Szent Iván éjjelén nagy mulatságokat tartanak országszerte. Szaunázással, makkara (kolbász) sütéssel, énekléssel, tánccal és persze italozással ünneplik az év legrövidebb éjszakáját. Amin azonban Marcy szeme megakadt, az az éjféli program volt: óriási tüzet raknak a vízparton és ezt az úgynevezett johhannus-máglyát a vízre bocsájtják. A nő fejében a terv azonnal összeállt.
Nem volt nehéz Ivant rávenni, hogy menjenek el Finnországba. A férfi egyébként is szeretett utazgatni, a korlátlan alkoholfogyasztással kecsegtető programra esze ágában sem volt nemet mondani. Marcyt azonban "elfelejtette" tájékoztatni arról az apró tényről, hogy a szeretője, Tamara is útra kel. Pont abban a hotelben fog megszállni, ahol ők. Tamarának is jár a kikapcsolódás.
Marcy terve egyszerű volt: leitatja férjét, majd a máglya alá rejti. Könnyebb volt kivitelezni, mint gondolta. Az ünnepi forgatagban senki nem törődött velük. Messziről nézve szerelmesen andalgó párnak tűntek, valójában azonban Ivan tántorgott, Marcy pedig támogatta. A tutaj felé tartottak, ahol már állt a sátorszerű építmény az éjféli tűzgyújtásra készen. Marcy egy üvegcsét nyújtott Ivan felé. A férfi torkán egy hajtásra lecsúszott az ital. Talán egy csepp méreg vagy altató is lehetett benne. Mindenesetre a férfi elterült a máglya tövében. Marcy gondosan betakargatta a fahasábokkal. Körülnézett. Senkit nem látott a közelben, mindenki a táncmulatságon volt. Egy szempár villant a fák között, de ez Marcynak nem tűnt fel.
Éjfél előtt az ünneplő társaság a vízpartra vonult. Régi hagyomány szerint a falu legidősebb emberének jutott a megtiszteltetés, hogy meggyújtsa a máglyát. Marcy mereven nézte a tüzet. Évek óta először érezte, hogy megkönnyebbül. Most már nem lesz semmi gond. Nem kell soha többé dolgoznia.
Boldogan mosolyogva tért vissza a szállodába. A recepción üzenet várta. Egy furcsa levél volt. Felment a szobába és kibontotta.
Az erdei manók és boszorkányok látták szörnyű tetted. Hamarosan meglakolsz.
Marcy olvasta az utazási iroda prospektusában, hogy a régi hiedelem szerint Juhannus napján boszorkányok és mindenféle manók gyötörték az embereket, de nem gondolta, hogy ez valóban megtörténhet. Nem volt a közelben senki. Kizárt, hogy bárki meglátott - gondolta. Ki írhatta a levelet?
A kérdésre hamarosan megérkezett a válasz. Kopogtak. Ki az? - kérdezte Marcy. Szobaszervíz - szólt egy férfihang. A nő kinyitotta az ajtót. Ivan lépett be, mögötte Tamara, kezében egy pisztollyal. A lövés dördülése belesimult a tűzijáték hangzavarába.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése