Álmos kisváros – villámkrimi

    Fiatal, egyenruhás nő szállt le a déli vonatról. Egyetlen bőrönd volt minden holmija. Tétován nézett körül, majd meglátta a peron végében álldogáló seriffet. Mosolyogva indult felé.
– Ugye nem miattam utazott egyenruhában? – kérdezte a férfi – civilben is kiszúrtam volna.
– Ennyire látszik rajtam, hogy nem vagyok idevalósi? – kacagott a nő – üdvözlöm, Diana Smith vagyok.
– David Cooper. Köszönöm Stableville-ben, első állomáshelyén. Remélem, nem okozunk csalódást.
Elvette a nőtől a csomagot, majd a parkoló felé vette az irányt.
– Jöjjön, megmutatom a szállását, majd ebéd után a kétszemélyes kapitányságunkat.
Délután Cooper és Diana együtt léptek be a hivatalba. Stableville rendőrsége négy helyiségből állt: volt egy iroda, egy konyhafülke, egy mosdó és egy cella, amit inkább raktárnak használtak.
– A mi álmos kisvárosunkban évtizedek óta nem történt semmi bűntény. Gyanúsítottak híján nincs szükség cellára – magyarázta a seriff.
Diana érdeklődve tekintett körbe, majd a falon lógó térképet kezdte böngészni. A városka egy főútból és pár mellékutcából állt. Megállapította, hogy igaza van Davidnek, tényleg nem nagy ez a település.
– Mi lesz a dolgom? – kérdezte a főnökétől.
– Stableville békéjének fenntartása – nevetett a seriff – ne aggódjon, néhány kocsmai verekedésen kívül nagyobb balhé még nem történt.
*
Másnap járőrözni indultak.
– Ez a művelet sem szokványos nálunk. Tulajdonképpen arról szól, hogy meglátogatjuk az ismerősöket – mondta a seriff.
A főutcán bejárták az összes boltot, majd délután betértek a kocsmába, ahol munka után gyűltek össze a férfiak.
– Az asszonyokkal a hétvégi piacon találkozhat – fordult Dianához az egyik férfi.
– Azokkal, akik még nem menekültek el innen – kontrázott a pultos.
– Bob, ne beszélj sületlenségeket – dörrent rá a seriff – senki sem menekült el innen.
– Mi van akkor Emma Jones-sal és Lily Wilsonnal?
– Ne legyél tapintatlan! – mordult rá a seriff.
*
– Mit értett azon, hogy ne legyen tapintatlan? – kérdezte később Diana, amikor kettesben maradtak.
– Emma és Lily tényleg megszöktek. Mindkettőjüknek szeretője volt a szomszéd városban. Emma tavaly nyáron, Lily pedig karácsony előtt lépett le. Bob nem érzi, hogy illetlenség ezzel traktálni az elhagyott férjeket – magyarázta a seriff.
– Igen, ez valóban tapintatlanság – értett egyet Diana – a feleségek nem is jelentkeztek azóta?
– Nem, és meg sem indokolták a tettüket. Egyetlen szó nélkül távoztak.
– Van róluk akta az irattárban? – kérdezte Diana.
– Dehogy, miért lenne? – nevetett fel kényszeredetten a seriff. – Nem történt bűntény. Ha egy feleség elhagyja a férjét, az legfeljebb az egyház szerint bűn, a törvény szerint nem az.
*
Néhány nap múlva Diana már egyedül vágott neki a városnak. Nem kellett várni a hétvégi piacnapig, hogy megismerje a hölgyeket: a zöldségesnél összegyűltek majdnem mind.
– Remélem, kedvesem, ön tovább fogja bírni nálunk, mint az elődei –  mondta az egyikük.
– Megint vészmadár vagy –  torkolta le a másik – miért ne bírná? Jó kis hely ez. Nyugodt, békés élete lesz minálunk.
– Túlságosan is nyugodt, már-már unalmas. Emma és Lily is ezért szökött el.
– Biztos, hogy elszöktek? –  tette fel a kérdést egy testes hölgy – nem lehet, hogy elrabolták, vagy ne adj’ isten meggyilkolták őket?
– Túl sok krimit olvasol, Sarah – sóhajtott az első hölgy – ne is reménykedj, hogy itt, a világ végén ilyen izgalmak történhetnek.
– Úgy hallottam, mindkettőnek szeretője volt – mondta Diana – ismerték őket?
– Nem, egyiküket sem láttuk. Titokban tartották a viszonyukat.
– Miből gondolják mégis, hogy velük mentek el? – kérdezte Diana.
– A serifftől tudom – felelte az egyik nő.
– Nekem a fodrász mesélte – szólt egy másik.
– Mikor történtek az esetek pontosan? – kérdezősködött tovább Diana.
– Emma Szent Iván éjjelén, június 23-án, Lily pedig karácsony előtt pár nappal tűnt el – válaszolta a Sarah nevű nő.
*
A kapitányságon Diana faggatni kezdte főnökét.
– Furcsa, hogy senki sem látta az állítólagos szeretőket. Sem Lily, sem Emma nem beszélt titkos viszonyról senkinek. Hirtelen tűntek el, egyetlen üzenet vagy búcsúlevél nélkül. Seriff, maga honnan tudta, hogy mi volt a dolog hátterében?
– Diana, megértem, hogy kezdőként nagyobb bűnesetek megoldására vágyik. Itt nálunk sajnos, vagy inkább szerencsére nem történnek súlyos bűncselekmények. Maga még fiatal, több izgalomra vágyik. Az elődeivel is így jártunk: nem bírták a monoton munkát hosszú távon.
– Ők is búcsú nélkül távoztak? – kérdezte Diana.
– Azt tanácsolom, hogy ne keressen bűntényt ott, ahol nincs.
*
Másnapra Diana bejelentkezett a fodrászhoz. Stableville  hajszalonjában egyetlen vendégnek volt hely. A fodrász, Joan Davis, egyben a szalon tulajdonosa, széles mosollyal fogadta Dianát.
– Fáradjon beljebb, kedvesem. Már sokat hallottam önről.
– Remélem, csupa jót – nevetett Diana.
– Természetesen. Annyira örülünk magácskának, semmiképpen sem akarjuk elveszíteni. Sajnos egyre kevesebb a fiatal a városban.
Joan rutinos mozdulattal terítette Diana vállára a nejlon köpenyt, majd miután megbeszélték, hogy milyen árnyalatra fesse a haját, munkához látott.
– Említette, hogy egyre kevesebb itt a fiatal. Hallottam Emma és Lily esetét. Tudja, hogy ők hova mentek? – érdeklődött Diana.
– Sajnos nem tudom.
– Azt beszélik, ön ismerte a titkos szerelmüket…
– Nem ismertem őket, csak meséltek róluk. A fodrásznak nagyon sok intim dolgot elmondanak a nők, nem is gondolná. Ez a szék jobban megnyitja az emberek lelkét, mint a gyóntatófülke… Most fél óráig fent kell hagynunk a hajfestéket. Addig főzzek egy teát, kedvesem?
– Igen, köszönöm szépen – mosolygott Diana, majd megvárta, hogy Joan kimenjen a konyhába.
 
Ekkor a pulthoz lépett. Kinyitotta a vendégkönyvet, majd az előző évhez lapozott. Június 23-ra be volt jegyezve Emma Jones. December huszadikára pedig Lily Wilson.
– Ez nem lehet véletlen – motyogta maga elé – mindketten itt jártak az eltűnésük előtt utoljára?
Nem vette észre, hogy a fodrász visszatért a konyhából. Háttal állt neki.
Joan felkapta a nagy ollót. Dianának megfordulni sem volt ideje. Mélyen a nyakába fúródott az acél. Néhány percig tartott a haláltusa.
Joan Davis ezután a telefonhoz lépett.
– Megint egy minden lében kanál hölgyikét fogtunk ki. Ha friss húsgolyót ennél ma este, akkor hozd át a húsdarálót.
– Ezek a fiatalok folyton izgalomra vágynak. Pedig a boldogsághoz elég egy üveg bor, valami jó kis zene, gyertyafény és sok húsgolyó. Fűszeresen, ahogy te készíted, Joan – mondta a vonal túlsó végén a seriff.