Megijesztettelek – villámkrimi

 

Tom élvezte a manapság is divatos kandi-kamera videók készítését. Barátaival hárman találták ki és vették fel a többnyire ijesztgetésen alapuló rövid felvételeket. Ezeknek az volt a lényege, hogy gyanútlan járókelőket ijesztettek meg különféle módokon, és az így halálra vált emberek reakciója adta a humor alapját. Már aki ezt humorosnak találta. Sajnos sokan voltak.

Tom és barátai ezt cseppet sem bánták. Legfrissebb projektjüket a helyi plázában tervezték. Az egyik ruhaboltban (a tulajdonossal egyeztetve) a próbababa helyére állt be Tom. Arcát elmaszkírozták, csak egészen közelről látszódott, hogy élő ember. Na meg akkor, ha megmozdult.

A kamerát elrejtették egy távoli, nem feltűnő helyre. Tom két barátja a pláza egy-egy távolabbi pontjáról figyelte az eseményeket. Az üzletközpont nyitására mind a hárman készen álltak.

Először egy fiatal lány állt meg a kirakat előtt. Nem nézett a próbababa arcába, csak az előtte heverő cipőket és táskákat vizslatta. Tom ekkor megmozdult, hangosan azt kiáltotta: bú! A lány összerezzent, hátraugrott, a szája elé kapta a kezét. Amikor rádöbbent, hogy megviccelték, nevetni kezdett. Ekkor Tom barátai előjöttek rejtekhelyükről, röhögve a rejtett kamera felé mutattak, majd a lány beleegyezését kérték, hogy közölhessék a videót. A lány fejcsóválva, enyhe rosszallással, de igent mondott, majd mosolyogva tovább indult vásárolgatni.  

A következő célpont egy idősebb férfi volt. Jól öltözött, kedves arcú bácsi. Megállt a kirakat előtt és a bábukon lévő ingeket és nadrágokat nézegette. Tom hirtelen előugrott, és a már bevált mondatot kiáltotta: bú! A bácsi összerezzent, lesápadt, majd a szívéhez kapott. Tom barátai azonnal előugrottak, és kezdtek volna magyarázni a férfinak. A mondat azonban félbeszakadt, mert a bácsi arca kezdett elszürkülni.

– Jól van, uram? – ugrottak oda hozzá többen is, az időközben odaérkező vásárlók közül.

Az úr válasz helyett összeesett. Mentőt! Hívjanak azonnal mentőt! Van itt orvos? – hallatszott többfelől.

A bácsit körülállták, az egyik férfi próbálta ébresztgetni, kevés sikerrel. A kiérkező mentősök negyed óra sikertelen újraélesztési kísérlet után megállapították a halál beálltát. Szívinfarktus – közölték az üzlet dolgozóival.

Tom és két barátja aznap leálltak az ilyen típusú videók gyártásával. Ezt a rajongóiknak is elmondták egy videóüzenetben, amelyben részvétüket fejezték ki a bácsi hozzátartozóinak.

Néhány nap múlva jobb ötlet híján kiálltak az egyik utcasarokra zenélni. Csak amíg új projektbe kezdünk – mondták a rajongóknak a csatornán.

– Mi lenne, ha az utcazenét élőben közvetítenénk? – vetette fel az ötletet Tom – az is hozna valamennyi nézettséget.

– Jó ötlet – helyeseltek a többiek.

Attól kezdve élőben közvetítették a zenét a csatornájukon. A város egyik legforgalmasabb terének sarkára álltak. Letettek egy kalapot a földre, amibe szorgosan dobálták az apró- és papírpénzeket a járókelők.

Egyik este, amikor körülállták a kalapot, hogy megszámolják a napi bevételt, egy cédulára leltek. Kíváncsian hajtogatták szét a papírfecnit, amelyen ez állt nyomtatott betűkkel:

MEG FOGTOK FIZETNI A NAGYAPÁM HALÁLÁÉRT

Sápadtan egymásra néztek. Ez valami vicc. Lehet, hogy kandikamera. Nem tehetünk az öreg haláláról, gyenge volt a szíve – mondták egymás szavába vágva, majd elindultak hazafelé. Gondolataikba merülve lépkedtek a sötét, kihalt utcákon, egyre távolodva a belvárostól. Nem vették észre, hogy valaki követi őket. Egyik sarkon megálltak, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Itt elváltak útjaik. Egyszer csak Tom összeesett. A másik két fiú döbbenten nézett, majd ők is eldőltek egymás után.

– Hangtompítós fegyver lehetett – állapította meg a kiérkező rendőr – azért nem hallották a környéken lakók a lövéseket.