Egy volt papucsférj titkos vallomása - Villámkrimi

 

    Gyáva vagyok még ahhoz is, hogy megöljem a feleségemet. Nincs mit szépíteni, papucsférj vagyok. Pipogya, ahogy a választékos szókincsű nejem mondaná. A bíróság nem hinné el, hogy nincs más választásom: ki kell nyírnom. A válásról hallani sem akar. Igaz, meg sem próbáltam vele beszélni erről.
– Takarodj ki a sufniba azzal a gusztustalansággal – ripakodik rám Edit, az oldalbordám, pedig csak egy törlőrongyért jöttem be a házba. Igaz, az egyik kezemben egy patkánnyal. Sufninak a műhelyemet nevezi, amit a kertben rendeztem be. Nejem vagyonának köszönhetően a hobbimnak élhetek: állatpreparátor vagyok. Valószínűleg sokan felhördülnek, hogy ez mennyire undorító. Számomra nem az. Nekem a teremtést jelenti. Egy-egy kitömött állatra műalkotásként tekintek. Istennek képzelem magam, aki az örökkévalóságnak alkot.
– Miért nem ástad el azt a dögöt a kertben? – mordul rám a konyhaajtóból.
Összerezzenek, és egy „azonnal, drágám" motyogással kisietek az ajtón. Nem érti, hogy pontosan ez a munkám lényege. Ha elásnám a tetemeket a kertben, mi maradna belőlük? Az enyészeté lenne az a szép bunda, a csinos kis orrocska és a gombszemek. A kezem alatt tovább élhetnek, fájdalom és öregedés nélkül. Nem volt mindig így. Mármint a kapcsolatom Edittel. Olyan szép nő, sokan Sissihez, vagyis Erzsébet magyar királynéhoz hasonlítják. A dereka olyan vékony, hogy két kézzel át tudnám fogni. Ha engedné. Csinosan, nőiesen öltözködik (tűsarkú cipő, feszülős ruha), amikor kilép a házból. Otthon olyan, mint egy trampli. Kinyúlt melegítőben, kócos hajjal mászkál a lakásban. Ferenc Jóskám! – így szólított még az első években. Aztán szépen, fokozatosan elromlott minden. Nem tudom felidézni az okokat. Mikor lettem az osztrák császárból a falu trógere?
– Nem szülök gyereket egy dögevőnek – mondta, amikor felvetettem az utódlás témáját.
– Drágám, nem fogyasztom el az állatokat, csak kiszedem a belső szerveiket, tartósítom a bőrüket, a bundájukat, a körmüket és a ...
– Nem érdekel a beteges baromságod – szakított félbe türelmetlenül. – A gyerektémát pedig lezártnak tekintem.
Már nincs olyan nap, amikor ne veszekedne velem. Lehet, hogy inkább azt kellene számolnom, mikor volt egy jó szava hozzám. Nem lenne hosszú a lista. Meg kell tőle szabadulnom, ha nem akarok diliházba kerülni. De hogy csináljam? Főleg hogyan ússzam meg a börtönt? Az első feladat a végrehajtás. Ez a legkönnyebb. A műhelyem tele van mérgekkel, bármelyikből egy kis adag elegendő. A második pont az időzítés. Bármikor. Minél előbb. A harmadik és legnehezebb kérdés: hova tegyem a hullát? Bárhol is ásom el, hamarosan megtalálják. Ha bedobom a folyóba, előbb-utóbb kisodródik a partra. Feldaraboljam? Nehéz munka a csontokat elfűrészelni. Legjobb lenne egy nagy hordót szerezni, megtölteni savval, abban elbomlana. Rizikós. Egy hordót nehéz elrejteni.
Az alibi kérdését is alaposan át kell gondolni.
– Korfura? Vettél két jegyet? – kerekedik el a szeme.
– Kicsim, nagyon rég voltunk nyaralni. Nem örülnél néhány nap pihenésnek?
Nem olyan arcot vág, mint aki bárminek is örülne a világon.
– Hogy merészeltél költeni a pénzemből a megkérdezésem nélkül? – kérdezi visszafojtott hangon. A szeme fehérjében kezdenek kirajzolódni a hajszálerek. A kinyomtatott, QR kódos repülőjegyeket az asztalra dobja, félig felszaladó szemöldökkel rám néz. Ezúttal nem hátrálok. Elhatároztam, hogy kivételesen erős leszek. Remélem, tényleg igaz a mondás, hogy agyban dől el minden. Vajon lesz elég merszem hozzá?
– A bankkártyánk közös – mondom halkan, de dacosan, mint egy gyerek.
– Most azonnal visszaváltod – jelenti ki.
Cseppnyi esélyt sem ad a megbeszélésre.
– Kérlek – teszek egy gyenge próbálkozást, de már hátat is fordít. Kifelé menet rám csapja az ajtót. A konyhakés hívogatóan mered a faragott tartóban a pulton. Úgy döntök, nem vacakolok a mérgekkel. Azok amúgy is kimutathatók a boncolásnál.
Rég utaztam már repülőn. A szomszédoknak és a nejem barátnőjének megüzenem, hogy két hét múlva térünk vissza a második nászutunkról.
Korfu biztosan nagyon szép. A nyaralás alatt keresnem kell egy országot, ahol nincs kiadatási parancs. Igaz, amíg nincs holttest, nincs bűntény sem. Indulás előtt azért még benéztem oda. Magam sem tudom, hogy miért. Talán csak látni akartam. Még egyszer, utoljára. Be kell valljam, büszkeséggel töltött el a beszélgetés, amit ott hallottam. Egy kislány és az anyukája között zajlott. Úgy éreztem, életem egyik fő műve teljesedett ki. A kislány izgatottan rángatta az anyja kezét:
– Nézd, anya, ott van Sissi! Gyönyörű a haja és a ruhája!
A nő mosolyogva követte a kicsit, majd őszinte csodálkozással jegyezte meg:
– Milyen élethű az arca! Mintha nem is viaszból lenne. Szokatlan egy panoptikumban.

    A teljes antológia a www.platinumkiado.com vagy a www.ekonyvesbolt.com linken vásárolható meg.