Kamaszok a Keletiben - nem villámkrimi
Rohanni
kezdtek az aluljárón át, hogy minél gyorsabban a főbejárathoz érjenek. Bori,
Zsófi, Ádám és Peti a jelszót próbálták értelmezni: keressétek a névadót!
Az Ady Endre Gimnázium városi nyomozó bajnokságán már csak két csapat volt versenyben. A Villám banda és a Kobrák.
A Keleti pályaudvar előtt körülnéztek. Szerencsére nem voltak ott a Kobrák. Sajnos a szervező tanár sem, akitől a következő feladatlapot kellett volna átvenniük. Ádám telefonja rezegni kezdett. Noel hívta az ellenfél csapatából.
– Mi van lúzerek? A tanár úr kérdezi, merre bénáztok, már rég itt kellene lennetek.
A háttérből egy férfi hangja hallatszott: nem használok ilyen szavakat. Ádám szó nélkül letette a telefont, majd rámeredt a többiekre.
– Hát persze! Keressétek a névadót! Vagyis Baross Gábort, akiről a pályaudvar előtti teret nevezték el.
Azonnal a tér közepén álló szobor felé vették az irányt. Kondorosi tanár úr mosolyogva adta át a lapot.
– Sok szerencsét! – biztatta őket.
Megköszönték, majd azonnal tanulmányozni kezdték a feladatlapot, amelyben főként a Keleti pályaudvar épületére vonatkozó kérdések voltak.
– A főhomlokzat – olvasta az első feladatot Ádám. – Születésem és centenáriumom.
– Ez könnyű! – mondta Peti. – Két dátum olvasható rajta: 1884, amikor a pályaudvar elkészült, vagyis amikor átadták, a másik oldalon pedig a száz évvel későbbi.
Mögöttük megszólalt a tanár.
– A főbejáratnál foglak várni benneteket.
A diákok nem igazán figyeltek rá. Türelmetlenül bólintottak, és már hajoltak is a papír fölé.
– Hány vágány van a főcsarnokban? Hány falióra található a pályaudvaron?
A Villám csapat az oszlopokkal tagolt főbejáraton át belépett a Keleti pályaudvar csarnokába. A boltív fémszerkezetes elmein át besütött a nap. A levegőben a vonatok jellegzetes olajos illata keveredett a resti felől áradó ételek aromájával.
– Négy vágány a főcsarnokban, pipa – állapította meg Peti. – Váljunk ketté, úgy gyorsabb – javasolta.
A pályaudvaron nagy volt a hangzavar, így majdnem kiabálniuk kellett, hogy értsék egymás szavát.
– Mi Petivel összeszámoljuk a faliórákat – hajolt a többiekhez Ádám. – Utána itt találkozunk.
– Inkább a Lotz csarnokban! – kiáltott az elrohanó fiúk után Bori.
– Rendben – szólt hátra a válla felett Ádám, miközben a nagy sietségben megpróbált nem elsodorni egy kerekes bőröndöt húzó férfit.
Bori a mellette maradt csapattársához fordult.
– Irány a Lotz terem – ragadta karon a lányt, nehogy elsodródjanak egymástól a tömegben.
A tágas csarnokban szintén nyüzsgés fogadta őket.
– Melyik az a freskó, amelyet nem Lotz Károly készített? – olvasta fel Zsófi a kérdést.
A két lány ámulva körbenézett. Kilenc gyönyörű freskó díszítette a terem falazatát, a bejáratokat pedig márvány oszlopok keretezték.
– Nézzük. A net szerint Lotz ezeket a képeket festette: háború és béke, bányászat, kohászat, kereskedelem …
– Lassabban – szólt közbe Zsófi.
– Rendben – válaszolta Bori, de továbbra is hadarva folytatta. – Hídépítés, posta, földművelés, jólét. Melyik lehet a kakukktojás?
Zsófi némán tanulmányozta a freskókat, próbálva beazonosítani a témákat a festett figurákkal.
– Ezek azt se tudják, melyik bolygón vannak – hallották az ismerős hangot a hátuk mögül.
Odafordulva látták, hogy Noelék röhögve igyekeznek a csarnok felé. Elégedett arckifejezésükből sejteni lehetett, hogy kész vannak az összes feladattal.
– Igyekeznünk kell – sürgette a társát Zsófi.
– Megvan! – nézett fel a telefonjából Bori. Than Mór képének címe: A vasút allegóriája. Az lesz ott, a bejárat fölött.
Zsófi is felnézett.
– A legnagyobb freskó? Amin a sok angyal van? – kérdezte, és már fogta is a tollat, hogy beírja a helyes választ.
Ebben a pillanatban befutott Ádám és Peti. Messziről kiabálták a faliórás kérdésre a választ.
– Szerintem a többiek már végeztek, siessünk! – mondta Bori.
A négy gimis futva tette meg az utat a főbejáratig. Azt hitték, a Kobrák már győzelmi mámorban fogják várni őket. Nem így történt. Kondorosi tanár úr magányosan ácsorgott az egyik oszlop tövében.
– Tanár úr! Kész vagyunk! Nézze! – kiabálták egymás szavába vágva.
A tanár figyelmesen ellenőrizni kezdte a válaszaikat.
– Kiknek a szobra áll a homlokzati fülkékben? – nézett fel néhány másodperc után.
– James Watt és George Stephenson – válaszolta Bori. – Rosszul írtuk?
– A válasz jó, de nem fejtettétek ki bővebben, hogy miért éppen nekik állítottak itt emléket. Ez is a kérdés része volt.
– Mert közük van a vonatokhoz? – kérdezte Peti.
A tanár felnevetett.
– Igen, az is. De pontosabban Watt a gőzgép feltalálója, Stephenson pedig a Rocket gőzmozdony tervezője.
– Majdnem ezt írtuk, ha nem látná.
– Ádám fiam, ne szemtelenkedj. – szólt a fiúra a tanár.
Zsófi közben forgolódni kezdett.
– Hol vannak a Kobrák?
– Vissza kellett menniük a csarnokba – válaszolta a tanár. – Nem jó választ adtak az egyik kérdésre.
A négy csapattag némán egymásra nézett, de nem szóltak semmit. A néhány másodpercnyi csendet végül Kondorosi tanár úr hangja törte meg.
– Minden válasz helyes, és elsőként értetek célba. Gratulálok, Villám csapat! Megnyertétek a kupát!
Az Ady Endre Gimnázium városi nyomozó bajnokságán már csak két csapat volt versenyben. A Villám banda és a Kobrák.
A Keleti pályaudvar előtt körülnéztek. Szerencsére nem voltak ott a Kobrák. Sajnos a szervező tanár sem, akitől a következő feladatlapot kellett volna átvenniük. Ádám telefonja rezegni kezdett. Noel hívta az ellenfél csapatából.
– Mi van lúzerek? A tanár úr kérdezi, merre bénáztok, már rég itt kellene lennetek.
A háttérből egy férfi hangja hallatszott: nem használok ilyen szavakat. Ádám szó nélkül letette a telefont, majd rámeredt a többiekre.
– Hát persze! Keressétek a névadót! Vagyis Baross Gábort, akiről a pályaudvar előtti teret nevezték el.
Azonnal a tér közepén álló szobor felé vették az irányt. Kondorosi tanár úr mosolyogva adta át a lapot.
– Sok szerencsét! – biztatta őket.
Megköszönték, majd azonnal tanulmányozni kezdték a feladatlapot, amelyben főként a Keleti pályaudvar épületére vonatkozó kérdések voltak.
– A főhomlokzat – olvasta az első feladatot Ádám. – Születésem és centenáriumom.
– Ez könnyű! – mondta Peti. – Két dátum olvasható rajta: 1884, amikor a pályaudvar elkészült, vagyis amikor átadták, a másik oldalon pedig a száz évvel későbbi.
Mögöttük megszólalt a tanár.
– A főbejáratnál foglak várni benneteket.
A diákok nem igazán figyeltek rá. Türelmetlenül bólintottak, és már hajoltak is a papír fölé.
– Hány vágány van a főcsarnokban? Hány falióra található a pályaudvaron?
A Villám csapat az oszlopokkal tagolt főbejáraton át belépett a Keleti pályaudvar csarnokába. A boltív fémszerkezetes elmein át besütött a nap. A levegőben a vonatok jellegzetes olajos illata keveredett a resti felől áradó ételek aromájával.
– Négy vágány a főcsarnokban, pipa – állapította meg Peti. – Váljunk ketté, úgy gyorsabb – javasolta.
A pályaudvaron nagy volt a hangzavar, így majdnem kiabálniuk kellett, hogy értsék egymás szavát.
– Mi Petivel összeszámoljuk a faliórákat – hajolt a többiekhez Ádám. – Utána itt találkozunk.
– Inkább a Lotz csarnokban! – kiáltott az elrohanó fiúk után Bori.
– Rendben – szólt hátra a válla felett Ádám, miközben a nagy sietségben megpróbált nem elsodorni egy kerekes bőröndöt húzó férfit.
Bori a mellette maradt csapattársához fordult.
– Irány a Lotz terem – ragadta karon a lányt, nehogy elsodródjanak egymástól a tömegben.
A tágas csarnokban szintén nyüzsgés fogadta őket.
– Melyik az a freskó, amelyet nem Lotz Károly készített? – olvasta fel Zsófi a kérdést.
A két lány ámulva körbenézett. Kilenc gyönyörű freskó díszítette a terem falazatát, a bejáratokat pedig márvány oszlopok keretezték.
– Nézzük. A net szerint Lotz ezeket a képeket festette: háború és béke, bányászat, kohászat, kereskedelem …
– Lassabban – szólt közbe Zsófi.
– Rendben – válaszolta Bori, de továbbra is hadarva folytatta. – Hídépítés, posta, földművelés, jólét. Melyik lehet a kakukktojás?
Zsófi némán tanulmányozta a freskókat, próbálva beazonosítani a témákat a festett figurákkal.
– Ezek azt se tudják, melyik bolygón vannak – hallották az ismerős hangot a hátuk mögül.
Odafordulva látták, hogy Noelék röhögve igyekeznek a csarnok felé. Elégedett arckifejezésükből sejteni lehetett, hogy kész vannak az összes feladattal.
– Igyekeznünk kell – sürgette a társát Zsófi.
– Megvan! – nézett fel a telefonjából Bori. Than Mór képének címe: A vasút allegóriája. Az lesz ott, a bejárat fölött.
Zsófi is felnézett.
– A legnagyobb freskó? Amin a sok angyal van? – kérdezte, és már fogta is a tollat, hogy beírja a helyes választ.
Ebben a pillanatban befutott Ádám és Peti. Messziről kiabálták a faliórás kérdésre a választ.
– Szerintem a többiek már végeztek, siessünk! – mondta Bori.
A négy gimis futva tette meg az utat a főbejáratig. Azt hitték, a Kobrák már győzelmi mámorban fogják várni őket. Nem így történt. Kondorosi tanár úr magányosan ácsorgott az egyik oszlop tövében.
– Tanár úr! Kész vagyunk! Nézze! – kiabálták egymás szavába vágva.
A tanár figyelmesen ellenőrizni kezdte a válaszaikat.
– Kiknek a szobra áll a homlokzati fülkékben? – nézett fel néhány másodperc után.
– James Watt és George Stephenson – válaszolta Bori. – Rosszul írtuk?
– A válasz jó, de nem fejtettétek ki bővebben, hogy miért éppen nekik állítottak itt emléket. Ez is a kérdés része volt.
– Mert közük van a vonatokhoz? – kérdezte Peti.
A tanár felnevetett.
– Igen, az is. De pontosabban Watt a gőzgép feltalálója, Stephenson pedig a Rocket gőzmozdony tervezője.
– Majdnem ezt írtuk, ha nem látná.
– Ádám fiam, ne szemtelenkedj. – szólt a fiúra a tanár.
Zsófi közben forgolódni kezdett.
– Hol vannak a Kobrák?
– Vissza kellett menniük a csarnokba – válaszolta a tanár. – Nem jó választ adtak az egyik kérdésre.
A négy csapattag némán egymásra nézett, de nem szóltak semmit. A néhány másodpercnyi csendet végül Kondorosi tanár úr hangja törte meg.
– Minden válasz helyes, és elsőként értetek célba. Gratulálok, Villám csapat! Megnyertétek a kupát!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése